Napjainkban rosszul mennek a dolgok a világgazdaságban. Az előrejelzések szerint rövid időn belül nem is számíthatunk érezhető változásra. Vannak, akik nem merik 2012-nél korábbra jósolni a fellendülés kezdetét mondván, ha valamiféle csodának köszönhetően korábban véget nem ér a mostani pangás, ez a reális dátum. Elegendő csupán egy pillantást vetni a TV-ben szereplő politikusok és gazdasági szakértők arcára, és leolvasható róluk a szokatlan bizonytalanság. Fogalmuk sincs róla, hogy akár egy év múlva is mire számíthatunk majd... A jelenlegi állapotok szerint nem árt, ha egy hosszabb időszakon keresztül tartó nadrágszíj megszorításra készülünk fel. A történelem számos példával szolgál arra, hogy bármelyik korábbi gazdasági válság idején mindig akadtak olyan iparágak, amelyekre a negatív gazdasági folyamatok szinte nem voltak képesek hatást gyakorolni. Sőt, több esetben inkább a fejlődésüket szolgálták. Az egészségügyben (egészségiparban/"betegségiparban") soha sem következik be hanyatlás az ilyen időszakokban, mivel ezekre a szolgáltatásokra állandóan szüksége van az embereknek, ha van pénzük, ha nincs pénzük, akkor is. Nagyjából ugyanez mondható el az élelmiszeriparról és az emberek táplálkozásáról is. Ezek sorához ma már nyugodtan hozzáadhatjuk az MLM-et is. Bizonyára észtevetted, hogy a gazdasági körülmények kedvezőtlen alakulásának ellenére is egyre gyakrabban tűnnek fel különféle MLM cégek reklámjai a médiában (TV-ben, folyóiratokban, óriásplakátokon, és az interneten, stb.)
1.)
A termékeik kiválasztásában az MLM cégek mindig igen
megfontoltak. Tudják, hogy a termékforgalmazóik nem rendelkeznek profi
képességekkel az értékesítésben, ezért kiváló termékeket bocsájtanak a
rendelkezésükre (amelyek szinte "önmagukat képesek eladni"),
és így "segítenek be" nekik, hogy a kedvenc marketing eszközüket
- a szóbeszéd reklámot - eredményesen alkalmazhassák. Az MLM vállalatok
jelentős hányada az egészséggel és a táplálkozással kapcsolatos termékek
széles skáláját forgalmazza. Mind a két "iparág" meglehetősen
érzéketlen a gazdasági válság hatásaira.
Ha egy vállalt működési költségeiben megtakarítások érhetők el, akkor az az embereit is jobban képes megfizetni, azoknak teljes megelégedésére. Ez az egyik legfontosabb feltétele egy MLM vállalat sikeres működésének.
Ezeknek az MLM vállalatoknak a tevékenysége világszerte javulást eredményezett az emberek életminőségében. Sokkal több mint néhány éves gazdasági hanyatlásra lenne szükség ahhoz, hogy esetleg a tevékenységük beszüntetésére kényszerüljenek.
A korábbi erőszakos - "vevőt üldöző" - ügynöki munkát kezdi felváltani a - "vevőt vonzó" - tanácsadói tevékenység. A gyarapodó létszámú online közösségekben eddig soha nem látott módon nyílik alaklom a vásárlók terméktapasztalatainak és véleményének kicserélésére. Így a vásárlói döntések meghozatalára, illetve azok befolyásolására is teljesen más módok kínálkoznak. Az otthoni, családi környezetben folytatható, intelligens tájékoztató, ismertterjesztő újfajta (Online MLM) tevékenység, kezdi elnyerni azoknak a személyeknek is a szimpátiáját, akiknek a fejében a termékek és szolgáltatások értékesítésével foglalkozás gondolata, korábban soha meg sem fordult.
KÉSZÍTETTE:
|
||||||||||||||||