Kapcsolatépítő szokások kialakítása az interneten

A jelenleg egyre szaporodó internetes közösségekben az MLM-ezők megnyilvánulásait figyelve az a benyomása keletkezik az embernek, mintha az illetők kizárólag, a termékeik és szolgáltatásaik ideális reklámozására kerestek volna itt lehetőséget.

Erről tanúskodnak az igen szűkösen megfogalmazott adatlapok és az MLM-ezők alkalomszerű bejegyzéseiből is ere lehet következtetni. Egyértelműnek tűnik, hogy a következetes és kitartó részvétel nem igazán jellemző ezeknek az online közösségeknek a tagjaira.

Nézzük akkor most meg, hogy mit is jelent valójában az, hogy hálózatépítés? És hogyan tudjuk ezt a tevékenységet szokásunkká tenni?

A hálózatépítést az emberi kapcsolatok kialakítása és ápolása művészetének szokták nevezni. Az ezzel kapcsolatban kialakítandó "szokás" alatt pedig, BÁRMIFÉLE olyan rendszeresen végzett tevékenységet kell érteni, ami a kapcsolatépítés célját szolgálja.

Akkor most miről is van itt szó?

Amennyiben az a szándékunk, hogy sokkal jobb online hálózatépítővé váljunk, akkor ehhez naponta szükséges ezt a célt szolgáló tevékenységeket folytatnunk. A WEB 2.0 ma már igazán remek feltételeket teremt számunkra mindehhez.

Mostanában egy ezzel a témakörrel kapcsolatos cikket olvastam a Networking Times folyóiratban. Az ott említett ötletekből merítve, nézzük akkor most meg azt az ötféle teendőt, amit célszerű NAPONTA rendszeresen elvégeznünk a KAPCSOLATÉPÍTŐ SZOKÁSAINK kialakítása érdekében:

1.) Rendszeresen fűzzünk egy-egy őszinte megjegyzést három (3) új ismerősünk adatlapjához.

2.) Rendszeresen fűzzünk egy-egy őszinte megjegyzést három (3) meglévő barátunk adatlapjához.

3.) Látogassunk meg három (3) kedvenc csoportunkat és kínáljunk fel valami értéket egy felvetett témával kapcsolatos véleményünk hozzáfűzésével (vagy vessünk fel egy új témát a fórumon) - ne felejtsd el a hozzászólásod végén az érdeklődést felkeltő mondatot tartalmazó aláírás fájlodat is elhelyezni!

4.) Írjunk egy rövid blog bejegyzést, aminek a segítségével az emberek még jobban megismerhetnek bennünket!

5.) Végezzünk utánkövetést három (3) barátunkkal - vagy kérjünk tőlük segítséget, vagy ajánljuk fel mi a segítségünket őnekik.

Ennyiről lenne szó.
Meg fogod látni milyen jelentős eredményt fogsz elérni ha következetesen betartod a fenti tanácsokat.


Készítette: KAJÁRIK Béla.

FIGYELEM: Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján - egy feltétel mellett - abban az esetben, ha szerzőként feltűnteti a nevemet! Kajárik Béla

 
 
Minden jog fenntartva! © VITALOR Bt. 2008