"Azoknak,
akiknek van hitük, nincs szükségük bizonyítékokra. Annak idején, immár több mint 10 éve, - amikor elkezdtük az MLM vállalkozásunkat - még nagyon frissen él az emlékezetemben, hogy rengeteg alkalommal folytattam beszélgetéseket olyan személyekkel, akiknek nem volt semmi hitük. Olyan tisztán emlékszem rá, hogy mennyire kétkedőek voltak, és eszembe jut, én akkor még azt hittem, hogy ha csupán képes lennék nekik a "megfelelő információval" szolgálni, bizonyára ők is meglátnák maguk előtt azt a remek lehetőséget, amit én már korábban észrevettem, és csatlakoznának az MLM hálózatunkba! Vagyis, nekik is "leesne a tantusz". Ma már kissé szégyenkezve számolok be arról, hogy abban az időben még arra is hajlandó voltam. hogy havonta több ezer forintnyi összegért postán, többoldalas tájékoztatóanyagokat küldjek a jelentkezők megadott címére. És a végeredmény? Egy csomó elpocsékolt pénz, és egy nagy SEMMI. Abban az időben alaposan elgondolkodtam a tapasztaltakon, mondván: "Hogyan történhet mindez?" A jelentkezőim mindig azt válaszolták nekem, amikor telefonon felhívtam őket, hogy "érdekli őket a téma". Hogyan lehet, hogy mégis képtelenek rájönni a lényegre, miután megkapták tőlem a levélben küldött remek összeállítást az MLM jövedelemszerző lehetőségről. Alapvetően megváltozott a helyzet, amikor olyan jelentkezőkre kezdtem már csak figyelmet fordítani, akikben megvolt a hit. A hitük abban, akik voltak, a hitük saját képességeikben. A hitük abban, hogy képesek lesznek sikerre vinni a saját vállalkozásukat. A hitük saját vállalkozói adottságaik meglétében és az ezzel együtt járó önbizalommal, önmotiváló képességgel is rendelkeztek. Éppen tegnap volt egy, erre a témára vonatkozó skype beszélgetésem, amely során egy érdeklődő hölgy, arra a kérdésére kívánt tőlem választ kapni, hogy szerintem: "Hogyan lehetne a hálózatában lévő inaktív munkatársait motiválni, hogy azok elkezdjenek dolgozni?" A válaszom az volt, hogy: SEHOGY! Miért? Mert, akiben nincs meg a hit az önbizalom és az önmotiváció, azzal nem lehet mit kezdeni... Helyettük olyan személyeket kell képesnek lennünk magunkhoz vonzani, akikben mindez megvan! Tehát helyettük új emberekkel kell gyarapítanunk a hálózatunkat. "Nincs értelme a kacsákat a sasok iskolájába beíratni, és reménykedni abban, hogy egyszer majd ők is a magasba emelkednek és repülni fognak." Röviden ez volt a válaszom lényege. Ha olyan személyekre bukkansz, akikben már MEGVAN a HIT, az egész toborzási folyamat sokkal könnyebb lesz és minden menni fog, mint a karikacsapás... Az ilyen emberek el fogják OLVASNI és meg fogják HALLGATNI az összes nekik elküldött és általunk ajánlott tréninganyagot, és nem lesz szükségük semmiféle meggyőzésre... ehelyett ők képesek lesznek önmagukat meggyőzni. De hol lehet ilyen személyeket találni? Ők azok, akik már korábban az életükben nagy dolgokat valósítottak meg. Közöttük lehetnek olyanok, akiről már tudod, hogy sikeres vállalkozással rendelkeznek. Azokra gondolok, akik "fejükbe vették, hogy diplomát szereznek maguknak" és a nehézségeik ellenére megvalósították a célkitűzésüket. Vagy olyan személyekre, akik követték az álmaikat, mindazok ellenére, hogy a "skatulyán kívüli gondolkodásra" képtelen rokonaik és ismerőseik, mindent igyekeztek elkövetni, hogy lebeszéljék őket azok megvalósításáról. Olyan személyekkel igyekezz kapcsolatba kerülni, akik nem riadnak vissza attól, hogyha a tömeg úgy dönt, hogy az egyik irányban kíván elindulni, akkor ők az azzal éppen ellenkező irányt válasszák maguknak. Az ilyen emberekben megvan az elszántság, a bátorság, a kitartás, és semmiről nem hajlandók lemondani azok közül, amiket az élettől remélnek. Hidd el nekem, hogy ilyen személyek VANNAK! Ha egy kicsit elgondolkodsz ezen a témán, biztos vagyok benne, hogy egypáran az eszedbe fognak jutni. Ha mégsem így lenne, javaslom, hogy tartsd nyitva a szemed! Ha egyszer már sikerül észrevenned őket, attól kezdve nap, mint nap fogsz majd ilyenekkel találkozni. Amikor egy ilyen személlyel alkalmad nyílik pár szót váltani, igyekezz vele megismerkedni, és ha kedvező alkalmad nyílik rá, nyugodtan tedd fel neki a kérdést, szeretne-e többet megtudni egy korszerű jövedelemszerző módszerről? A tőle kapott választ megismerve, lehet, hogy alaposan meg fogsz lepődni! Természetesen ehhez, neked is megfelelő TARTÁSSAL kell rendelkezned, amit sokan egyöntetűen ennek a szakmának az egyik alapvető képességének tekintenek. Köztudott, hogy a képességek nem velünk született adottságok, tehát elsajátíthatók! És akkor el is érkeztünk az egyik kedvenc idézetemhez: "Ha
abbahagyod a tanulást, a pénzed hamarosan valaki másé lesz, És
itt most egy VIDEO-t szeretnék a figyelmedbe ajánlani,
|
|||||||||||||||