K I

   az   a
K A J Á R I K
  B É L A ?

FOLYTATÁS

Szabadidős tevékenységeim

Szerencsésnek mondhatom magam olyan szempontból, hogy életem minden korszakában olyan hobbira sikerült szert tennem, aminek számos gyakorlati előnyét élvezhettem.

Az általános iskolában megkedvelt bélyeggyűjtés az általános műveltségem és érdeklődési köröm szélesítésében játszott nagy szerepet.

Ezzel egyidőben zeneiskolai tanulóként trombitán tanultam játszani. Ennek a képességemnek gyakran élvezhettem az előnyeit, hiszen a nyári úttörőtáborokba szívesen hívtak meg kürtösnek, ahol "műsoromban" a kürtjelek egész széles választékát kínáltam fel (ébresztő, gyülekező, zászlófelvonási díszjel, riadó és takarodó). Számomra a leginkább emlékezetes szerepléseket a számháborúk alkalmával a rohamok kezdetének harsonaszóval jelzése jelentette. Gyakran jutottak eszembe ilyenkor a huszárok életéről korábban olvasott romantikus történetek.

A gimnáziumi évek alatt a sport került előtérbe. Az akkor NB II-es Nagybátonyi Bányász ifjúsági- és tartalék labdarúgó csapatában, és a gimnázium kézilabdacsapatában is bajnoki mérkőzéseken játszottam. A sporttal a kapcsolatom, azóta is őrzöm. Az egyetemi éveket követően kajakozni kezdtem, majd a teniszt is felvettem a szabadidős sportágaim közé. Ez utóbbit jelenleg is rendszeresen űzöm.

Szeretek kirándulni, utazni, és más kultúrákkal, emberekkel ismerkedni, különleges élményekben részesülni, hiszen ezek játszanak jelentős szerepet az ember karakterének, és ebből adódóan sorsának alakulásában.

Még gyermekkoromban sikerült megkedvelnem az olvasást! No, nem a romantikus ponyvaregényeket értem ez alatt. Már hosszabb ideje az önerőből jólétük megteremtésére képes személyek életrajzai, az önfejlesztő siker-irodalom világhírű személyiségeinek művei képezik a kedvenc témáimat. Havonta általában 3 - 4 könyvet vagy e-bookot sikerül nem egyszerűen elolvasnom, hanem alaposan "tanulmányoznom" feljegyzéseket készítve belőlük. Ehhez persze még hozzáadandó az MLM szakmai folyóiratok és számos hírlevél rendszeres olvasása is. Ez az ára annak, hogy folyamatosan a szakma pulzusán tarthassam a kezem.

Az egyetemi évek alatt sikerült megkedvelnem a népitáncot, így csoportunk számtalan fellépésének köszönhetően, a szinpadon szereplésben is jártasságra tettem szert. Már az egyetemen is, de leginkább az azt követő években a tudatos nyelvtanulás (angol és francia) töltötte ki a szabadidőm jelentős részét. Nem csupán szükségből erősítettem rá a már korábban megszerzett nyelvtudásom csiszolására, hanem legalább olyan élvezetet jelentett ekkor számomra egy idegen nyelvű szöveg megértése, mint korábban egy matematikai egyenlet helyes megoldásának a megfejtése.

Kezdetben az Express Utazási Irodánál alkalmi idegenvezetőként kiegészítő jövedelemszerzésre nyílt alkalmam, miközben tovább javíthattam a nyelvtudásomat. Az igazi minőségi változáshoz az ideális feltételeket ezen a területen az első külföldi (Algéria) munkavállalásom alkalmával sikerült megteremtenem. A nyelvtanulás iránti szimpátiámnak a jelenlegi tevékenységemben is nagy hasznát veszem.

Emellett szintén szabadidős tevékenységeim közé sorolom a környezetemben élők viselkedési szokásainak alapos megfigyelését. Jól el lehet szórakozni a különféle személyiségtípusok jellegzetességeinek felismerése alkalmával.

Különösen érdekesnek tartom a gyorsan változó körülmények hatására a szokásaikban bekövetkezett módosulásokat, és az új kommunikációs eszközök - pl. internet - használatához fűződő viszonyukat. Mindezeket a megfigyeléseimet igyekszem a saját vállalkozásomban minél eredményesebben hasznosítani. Egy-egy e-mailváltásból ma már képes vagyok néhány igazán hasznos következtetést is levonni.

Az MLM hálózatunk tagjainak az általam felfedezett módszerekből egy "svédasztalszerű" választékot szoktam felkínálni, hogy sikerüljön az adottságaiknak igazán megfelelőket kiválasztaniuk, a tevékenységük mielőbbi sikeressé tétele érdekében. Emellett igyekszem számukra olyan helyzetet teremteni, hogy belekóstolhassanak a passzív jövedelemszerzés élvezetébe, és elkötelezhessék magukat annak profi szinten való űzése mellett.

Mit gondolsz, az adottságaid és az én tapasztalataim ötvözése eredményeként, együtt milyen eredmények elérésére lennék képesek?

Ma már kezdem élvezni azt a biztonságot és nyugalmat, valamint szabadidőt, amit a jelenlegi tevékenységem lehetővé tesz, mivel többé már nem csupán egyetlen jövedelemforrásra van módom támaszkodni. Sikerült megalkotnom egy - internet alapú - automatikusan megújuló és jogdíjszerű jövedelmet biztosító rendszert. Igazán örömöt jelent, amikor ennek használatára megtaníthatom a barátainkból és ismerőseinkből álló egyre növekvő hálózatunk tagjait is.

De folytatva az "életrajzomat" megemlítem, hogy az építőmérnöki végzettségemet megszerezve az egyik jól ismert budapesti építőipari vállalatnál (43. sz. ÁÉV) kezdtem el dolgozni, még a hetvenes években.
1996-ban befejezve alkalmazotti pályafutásomat, műszaki tolmács- ill. fordítóként és műszaki tanácsadóként egy saját vállalkozást indítottam.

Ezzel párhuzamosan, a baráti-, ismerősi köröm céltudatos bővítése révén, elkezdtem fokozatosan hivatásommá fejleszteni az új "hobbi-szakmámat", wellness termékek személyes tanácsadásra épülő közvetlen értékesítését MLM rendszerben.

Tehát az MLM "szakmával" 13 évvel ezelőtt sikerült "összetalálkoznom". 1995 őszén jöttem rá - esett le nálam a tantusz - arra, hogy ezt a szakmát nekem találták ki! Ez az az "iparág" ahol maradéktalanul képes vagyok hasznosítani az adottságaimat. Ekkor sikerült rájönnöm, hogy mennyire korlátlan lehetőségek rejlenek önmagunk - sokoldalú - fejlesztésében.

Megismertem Anthony ROBBINS egyik híres mondását:

"Az igazi biztonságot az jelenti az életben, ha napról napra érezzük, hogy egyre jobbak leszünk!"

és eldöntöttem, hogy célul tűzöm magam elé az önerőből jólétük alapjait megteremtő személyek sikerszokásainak és észjárásának elsajátítását.

Megkezdtem az MLM szakma és a személyiségfejlesztés nemzetközileg elismer szaktekintélyei titkainak gyűjtését, és gyakorlati hasznosítását az életvitelemben.

Később, miután felfedeztem, hogy mekkora lelki energiaforrásokra lelhetünk a világhírnévnek örvendő és a kevésbé ismert személyek bölcs mondásaiban, a gyűjtögető szenvedélyemet a számomra leginkább hasznosnak ítélt - a pozitív, nyerő beállítottságot és a sikerorientált vállalkozói szemléletmód elsajátítását elősegítő - bölcs mondásokból és idézetekből, kezdtem el egy "magángyűjteményt" készíteni.

"Egy-egy humorosan, vagy meghökkentő viszonyítási rendszer tükrében megfogalmazott gondolat a nézetek változásának lavináját indíthatja el, ezzel embereket olyan tettekre sarkall, melyek korábban elképzelhetetlenek voltak. Innen az igazán kiváló idézetek, aforizmák, gondolatcsomagok, hatalmas ereje." (Alexander OAKWOOD)

Ebben (is) előnyömre szolgált az idegen nyelvismeretem, mivel a "siker világirodalom" legkiemelkedőbb egyéniségeinek művei többnyire csak idegen nyelveken állnak rendelkezésre. Így ma is bőven van miből meríteni és áll rendelkezésemre még lefordítandó anyag.

A háttértámogatásunkat biztosító MLM cégnek jóvoltából alkalmam volt már több mint, 10 alkalommal személyesen részt venni Jim Rohn előadásain, akinek eddig a legtöbbet köszönhetem. Tőle hallottam, hogy siker nem egy véletlen balesetként következik be az emberek életében, hanem a sikerelvek kitartó és következetes alkalmazásának törvényszerű következményeként.

"A sikert nem hajszolni, kell, hanem magunkhoz vonzani azáltal,
hogy vonzó egyéniségre teszünk szert!"

Megtanultam azt is, hogy csupán egy szakma kiválasztásával és anyagi célok kitűzésével nem képes az ember az adottságait maximálisan kamatoztatni, ennél többre van szükség.

Dr. CSÓKAY András - agysebész - egyik könyvében olvasott alább idézet sokat segített nekem, ennek a gondolatnak a megértésében:

"Úgy éreztem, nem elég az, ha az embernek munkája van, hivatása is kell, hogy legyen."

Nem sokkal ezt követően én is megfogalmaztam a küldetésemet.

Megismerve számos sikerreceptet (apropó: ezekből is van már egy tekintélyes gyűjteményem...), sikerképletet és sikerelvet egy olyan észjárásra tettem szert, aminek törvényszerű következményeként pszichológiailag alkalmatlanná váltam az alkalmazotti szerep betöltésére.

Megértettem, hogy eddigi életemben téves hiedelmekre alapozva igyekeztem sikereket elérni. Világossá vált, hogy kizárólag saját vállalkozásomban nyílik mód önmagam és családom jólétét biztosító anyagi alapok megteremtésére. Fel kell hagynom az életem jelentős időtartamának bérbeadásával, és hozzá kell látnom az adottságaim kamatoztatásához nélkülözhetetlen képességek elsajátításához.

Rájöttem, hogy korábbi szakmaválasztásomra nem elegendő információk és elavult hiedelmek birtokában került sor.

Ezért célul tűztem ki a hatástöbbszörözés előnyeinek kihasználását úgy az időmre, mint a megszerzett jövedelmemre vonatkozóan. Az Internettel való megismerkedésemet (1999) követően világossá váltak számomra a további teendők.

Sikerült a tőlem távolban élő, de személyiségjegyeikben hozzám nagyon is hasonló tulajdonságokkal rendelkező sikeres MLM-ezőkkel kapcsolatot teremtenem. Mivel azok az MLM vállalatok, amelyekben ők tevékenykedtek, nem képviseltették magukat itt Magyarországon, kénytelen voltam a tréninganyagaik megvásárlásával és hírleveleik olvasásával megelégedni.

Megéreztem, hogy az internetes - erőszakmentes - ügyfélbarát módszereket elsajátítva előbb-utóbb megfelelő módon tudom majd helyzetbe hozni magam. Úgy gondoltam, hogy képes leszek én is olyan alkalmakat teremteni - a különféle internetes eszközök és módszerek alkalmazásával - melyekben az érdeklődők lelkesen fogják keresni a kapcsolatfelvételt velem, ahelyett, hogy én kényszerülnék rá az ő zaklatásukra.

A vonzó marketing fogalmával megismerkedve egy új korszak vette kezdetét az MLM történelmemben. Belekóstolhattam abba, milyen érzés az, amikor már szinte minden perc, amit ezzel a tevékenységgel töltök el, kezd egyre élvezetesebbé válni. Az érdeklődőkkel folytatott beszélgetésekben gyakran kap helyet a humor, és egyáltalán nem érzem munkának mindazt, amit végzek.

A többféle jövedelemforrásból származó bevételek mellett változatlanul nagy hangsúlyt helyezek a folyamatos önképzésre és ismereteim, képességeim gyarapítására. Bátran próbálok ki új megoldásokat és erre ösztönzöm az MLM hálózatunk tagjait is.

Hadd osszam most meg veled a jelenlegi lelki állapotomat legjobban kifejező kedvenc idézetemet:

"Az életművész mester valójában nem tesz különbséget munka és játék, tevékenység és szórakozás, elme és test, szeretet és hit között. Szerinte nem lehet ezeket egymástól megkülönböztetni. Bármivel is foglalkozzon az életében, egyszerűen csak a jövőképét követi, és másokra bízza annak megállapítását, hogy az adott pillanatban játszik-e vagy éppen dolgozik. Meggyőződése szerint ő mindig mindkettőt egyszerre végzi." (James MICHENER)


Jóérzéssel írom le, hogy szenvedélyemmé kezd válni, a hozzájárulás örömének élvezete mások anyagi sikeréhez és az általuk áhított életminőség megteremtéséhez.

TOVÁBB!

Kajárik Béla Facebook profilja 


"Nem kapod meg a legjobbat, ha nem nyújtod a legjobbat.
A felemelkedés, a kiemelkedés - az üzleti vagy a személyes siker -
egyetlen záloga az emberi agy lesz. Tudni kell olyat,
vagy éppen annyit, amit a nagy átlag nem tud."

(Richard BRANSON a Virgin-csoport karizmatikus vezetője és tulajdonosa)


 

 
   
Minden jog fenntartva! © VITALOR Bt. 2008